Nem fogadott be engemet a Veszprém

Kilökött magából, mint idegentárgyat a test

Átvertek és megloptak a gyengék

Ilyen színeket csak egy őrült zárszava fest.

De mégis… nem tudom élvezni e táj szépségeit

Nem tudom átölelni a festői öt dombot

És a sziklaszirten álló várat.

Szent Mihály itt nem űzi ki a sátánt.

Nemezis becsukja fél szemét, a másikat

meg kezével eltakarja, és az ujjai közt nézi

e világot.

Csak magamban bízhatok.

De te! Kedves A.K.! Te hitvány.

Fogsz te még rám emlékezni.

Fogod a nevemet még káromkodva emlegetni.

Úgy csúsztál ki az ujjaim közül,

mint az angolna, kit a parton egy

kedveshangú cinege próbál megragadni,

De az mindig visszabújik a tóba.

Sas leszek majd, gólya!, és kitéplek onnan!

Csak várj! Csak élj odáig…

Gyáván és gyengén. Megalázva

Kullogok haza hőn szeretet otthonomba.

Meleg tüze – mely néha kialszik, igaz, de –

Felolvasztja Veszprém fagyasztó rigmusát.

Otthon a biztonság vár majd, és a tudás!

Tanulni csak otthon lehet

A magányban és a csendben

Mérhetetlen lendületben.

Nem éhesen és nem fázva

Szerető szülők oldalába.

2007. június 20, szerda